magyar  english  deutche            RSS
HU > Hírek > 

Új feladat vár a levéltárra

Írta: Nagy Iván
2014-01-09 10:31
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás

Elképzelni is nehéz: 12.000 folyóméter irat. Nem lapjára fektetve, hanem élére állítva. Ennyit őriz a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára.

 

Dr. Várady Zoltán kandidátus, címzetes egyetemi tanár, a levéltár  igazgatója bevezetésképpen elmondja, hogy történeti és kevésbé történeti jellegű adatokat is őriznek. Feladatuk, hogy ezeket a közönség számára hozzáférhetővé tegyék. A szekszárdi Vármegyeháza patinás épületében lévő intézmény másik feladatköre, hogy segítse azokat, akik különböző ügyekben kérnek tőlük személyekről szóló adatokat, nyugdíjaztatási ügyekhez, munkaviszony-igazolásokhoz, iskolai bizonyítványokhoz szükséges iratok másolatát. Ez jelenti munkájuk nagyobb részét. A különböző cégek, intézmények irattárait is ellenőrzik, a 15 évnél régebbi iratanyagot pedig átveszik.

 

Minden évben legalább száz folyóméternyi irattal gyarapodik
a dr. Várady Zoltán által igazgatott Tolna Megyei Levéltár
gyűjteménye (Fotó: Mártonfai Dénes)


Legalább ilyen fontos feladatuk a megfelelő kutatószolgálat működtetése. Ez általában a történelem, vagy csak a saját családfájuk iránt érdeklődő kutatók kiszolgálását jelenti. Ez éves szinten úgy 200-300 embert jelent, nagyobb részük többször is megfordul náluk. Nincs beiratkozási, se belépődíj, állampolgári jog az ingyenesség. Más kérdés, ha őket kérik fel kutatásra, bizonyos dokumentumok másolására, de ez sem jelent horribilis összeget. A kutatások 60 százaléka a saját családfa kutatására irányul.

A könyvtárhoz és a múzeumhoz hasonlóan az utóbbi két évben két fenntartóváltást is megértek. A múzeum meg a könyvtár átkerült a megyei jogú városhoz, a levéltár pedig a Magyar Nemzeti Levéltár kötelékében egy országos levéltári hálózat tagintézménye lett. Ez erőteljes központosítást, új helyzetet jelent, amihez alkalmazkodniuk kell.

 

– Az új keretekben folytatjuk eddigi programjainkat, és újabbakat nyitunk – mondja az igazgató. A levéltári órák tartása már hagyomány, az újabb cél pedig a levéltári pedagógia kialakítása. Ez elég kemény feladat, annak ellenére, hogy ilyen jellegű tevékenység eddig is volt náluk. Felkínáltak különböző témákat általános iskoláknak, középiskoláknak, vannak kollégáik, akik ezzel foglalkoztak. Most ezt az irányt meg kell erősíteniük.

Még akkor is, ha nem könnyű például oktatósarok, oktatószoba kialakítása, mert a jelenlegi épületükben, a megyeházán, illetve a két külső raktárukat illetően nem teljesen tisztázottak a tulajdonviszonyok. Ez a pályázatok beadásánál sem előny. Most mind a kiállítótermükben, mind a könyvtárteremben tartanak órákat, és kamarakiállításokban is gondolkodnak. Egyik ilyen a Garay János születésének 200. évfordulójára készült tárlat, amelyet már jó néhány csoport látott.

Előadásokat is tartanak, jó a kapcsolatuk a Mattioni Eszter Szekszárdi Hölgyklub Egyesülettel és a Rotary Clubbal is. Évenként hirdetik meg a helytörténeti pályázatot is, szponzorok támogatásával. Mint arról mi is beszámoltunk, az idén tíz munka érkezett be, többségük értékes, fajsúlyos tanulmány.

 

Háromszáz levéltáros jön a vándorgyűlésre

Az idén nyáron a Tolna Megyei Levéltár rendezi meg a Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlését Szekszárdon. Három napon át mintegy 300 levéltáros szakember vesz részt a szakmai és egyéb programokon, helyben és a környéken. Több, mint 300 ember elszállásolásáról kell gondoskodni. Több szekció, több helyszín, mindenhol megfelelő technikai berendezések – ez csak a követelmények egy része. Ugyanakkor mind Tolna megye, mind a város számára kiváló bemutatkozási lehetőség lesz az ország minden tájáról a megyei, városi, egyetemi, egyházi levéltárakból érkezők előtt.

 

Két emlékkötetet is bemutattak

A kiállítótermükben mutatták be a dombóvári Szőke Sándor emlékkötetét, Kaczián János Garay-emlékkötetét, s utóbbinak a kiadási költségeihez is hozzájárultak. Ugyancsak bemutatták ezt Budapesten, az Országos Levéltár dísztermében is. Tervezik saját kötetetek kiadását is. Régi hagyomány a Levéltári füzetek kiadása, amelyet az előző igazgató, dr. Dobos Gyula kezdett el, ennek most a 14. köteténél tartanak. A paksi önkormányzati hivatallal történt megállapodás értelmében 1000 oldalnyi paksi vonatkozású dokumentumot gyűjtöttek össze a paksi digitális archívum számára.

 

Teljes Teol-on megjelent cikk:

link