magyar  english  deutche            RSS
HU > Hírek > 

Megjelent a megyei levéltár újabb kötete

Írta: Nagy Iván
2014-11-17 09:53
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás

Megjelent a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete, Tanulmányok címmel, 450 példányban.

A könyvet pénteken mutatták be a társszakmák és intézmények képviselőnek. Mint dr. Várady Zoltán, kandidátus, a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára igazgatója, aki maga is közreműködött lektorként, elmondta, a három szerző munkája nem kapcsolódik évfordulókhoz, ugyanakkor az abban közölt eredeti források és tanulmányok kiemelkedő jelentőségűek.

A forrásmunkákat, vagy azok részleteit betűhíven közlik, megértésüket szószedetek segítik. Szilágyi Mihály helytörténész egy korábban már többször idézett, de elveszettnek hitt történeti forrást ismertet. Takács Ádám szekszárdi főbíró 1726/26 évi számadása a hajdani mezőváros életébe enged bepillantást. A szerző betegsége miatt a munkában részt vett Aradi Gábor levéltáros is. Cserna Anna, főlevéltáros, igazgató helyettes Bartal György (1785-1865) Pro memoria című emlékiratait, valamint a zálog- és bevalló leveleket, testvérek birtokfelosztásait közölte, amelyeket a korszak nemesi társadalmának alapos ismeretéről tanúskodó tanulmány egészít ki.

A Link Dóra, főlevéltáros által feldolgozott forrás közreadása, A szekszárdi plébánia 1828. évi egyházlátogatási jegyzőkönyve, a magyar társadalom-művelődéstörténet-írást, a pécsi egyházmegye kibontakozóban lévő újkori kutatásait és szekszárdi helytörténeti kutatást is gazdagítja. A szerző az újkori magyar egyházi latinság ismeretében, pontos és árnyalt fordítást nyújt az olvasónak.

teol cikk linkje

Szekszárdi Vasárnap cikke az eseményről megtalálható a mellékletben.

Kapcsolódó dokumentumok: